A pályakezdők egyik legnagyobb nehézsége, az, hogy pályakezdők. Ha felmész egy álláskereső oldalra, biztos, hogy rengeteg olyan pozícióba fogsz botlani, amik legalább 1-3 év tapasztalatot várnak el. De hát honnan lenne tapasztalatod, ha fel sem vesznek sehova, mert nincsen tapasztalatod?
Forrás: https://www.careeraddict.com/prepare-for-take-your-kid-to-work-day
Ez az a kérdés, amit minden pályakezdő feltesz magának, amikor állást keres. A válasz azonban sokkal kézenfekvőbb, mint gondolnád. Minden, amit tudnod kell ott van a fejedben, az élettapasztalataidban, bármennyire is elcsépelten hangzik ez.
Ne hazudj!
Először is fontos leszögezni, hogy NE HAZUDJ. Ne hazudj be korábbi munkahelyet és ne kamuzd, hogy voltak hasonló projektjeid, mert ki fog derülni, ha nem. Az interjún biztos, hogy beszélned kell róla és a tapasztalt HR-esek azonnal kiszúrják, ha nem mondasz igazat. De ha még valahogy el is hiteted a pályázás minden körében, hogy van tapasztalatod, akkor is bajban leszel amikor el kell kezdened a munkát. Ugyanis a munkád során keményen be fognak vasalni rajtad mindent, amiről azt gondolják, hogy már évek óta ismered.
Vagyis egyszerűen nem éri meg hazudni. De akkor mit tehetsz?
Tanulmányok
Jó eséllyel, ha jelentkezel valahova, akkor valamilyen ide vágó tanulmányokkal rendelkezel. Ne higyj azoknak, akik azt mondják, hogy egy diplomával vagy egy oklevéllel kitörölheted, mert ez nem így van. Első sorban a papírod árulkodik arról, hogy kitartó vagy és hajlandó vagy több év összetett munkáját belefektetni egy konkrét cél elérésébe.
És pontosan ezt szeretné egy vállalat is: Több éven át kitartóan dolgozz összetett feladatokon keresztül egy célért: a vállalat üzleti céljáért.
Tantárgyak
A tanulmányaid nem csak a szorgalmadról és a kitartásodról tanúskodnak, hanem a szakmai tudásodról is. Legyen szó OKJ-s képzésről, szakmunkáról vagy egyetemi tanulmányokról, biztos rengeteg szakmai tárgyat tanultál. Lehet, hogy ezeknek nagy része akkor értelmelennek tűnt, ugyanakkor a HR-esek azt keresik a pályakezdőkben, hogy globálisan rálátnak-e egy adott szakterületre és képesek lesznek e itt specializálódni.
Azzal tudod a legjobban bemutatni, hogy erre képes vagy, ha egyszerűen leírod, hogy miket tanultál. A tanulmányaid alatt sorolj fel minden olyan fő tantárgyat, ami a szakterületet érinti.
Közgazdász végzettséged van? Akkor mehet oda a pénzügy, a számvitel, a mikróökonómia és a specializációs tárgyaid.
Cukrásznak készülsz? Akkor tanulnod kellett élelmiszerbiztonságot, vendéglátói, szakmai és üzemi ismereteket.
Innen fogja tudni a HR-es, hogy valóban konyítasz a szakmádhoz valamennyit és egy-egy különleges szakmai tárgyad nyomán akár más pozíciót is tud majd ajánlani. Akár elébe is mehetsz ennek és lehet ez a része az önéletrajzodnak olyan, amit mindig az éppen megpályázott pozícióhoz illesztesz. Ha volt olyan tantárgyad, amilyen ismeretet kérnek, akkor azt mindenképpen emeld ki!
Ha specializálódtál valamire a tanulmányaid sprán, az még több plusz információt ad rólad, ezt se felejtsd le!
Photo by Buro Millennial from Pexels
Iskolai projektek, együttműködések
Miután kilépsz az iskola világából, kicsit olyan érzésed lehet, hogy valójában semmi gyakorlatit nem tanultál, csak elméletet, elméletet és elméletet. Viszont valószínű, hogy ez egyáltalán nincs így!
Sorold fel az összes tárgyat, amit tanultál és gondold végig, mik voltak az elvárások, milyen beadandókat kellett készíteni, miből kellett felkészülni? Ezek között biztos voltak olyanok, amik igenis gyakorlati tudásról árulkodnak.
Például lehet, hogy össze kellett hasonlítanod a piac két nagy szereplőjét, vagy fel kellett mérned, hogy hogyan működik egy szoftver. Lehet, hogy voltak olyan tárgyaid, amikor vállalatokkal működtetek együtt és valódi gyakorlati példákon kellett bemutatnod, hogy mit tudsz. Vagy dolgozhattál valódi kérdéseken, valódi feladatokon, amiket a tanárod hozott be.
Ezeket nyugodtan felsorolhatod egy „Projekjeim” címszó alatt. Ezek mind arról árulkodnak a HR-esnek, hogy igazából már egy csomó témában szereztél gyakorlati tudást és rögtön értékesebb lesz az önéletrajzod, mint azé, aki szintén megcsinálta ezeket a projekteket, de nem szól róluk szót sem.
Tanulási hajlandóság
Az egyik legértékesebb képesség a tanulási hajlandóság. Senki nem fogja elvárni, hogy úgy kezdj el dolgozni, hogy már profi vagy a szakterületeden. Azt fogják keresni, hogy fogékony vagy az új ismeretekre és hajlandó vagy a pályád elején energiát fektetni abba, hogy megtanuld a szakmád összes csínját-bínját.
Ezt a legkönnyebben a „Készségek” részéhez tudod beírni az önéletrajzodba, olyan címszavakkal, mint „tanulási hajlandóság” vagy „megoldáskereső attitűd”.
Ami még működhet, hogy ha a hobbijaid közé felírod a szakmai önfejlesztést is, például, ha olvasol szakmai cikkeket, blogokat, könyveket, nézel szakmai videókat vagy követed a szakmád véleményvezéreit.
Mindezt csak akkor írd bele az önéletrajzodba, ha igaz is. Persze nem elvárás, hogy éjt nappallá téve csak tanulni akarj, elég, ha érdeklődsz a szakmád hírei iránt. Ha ez már stimmel és ezt kommunikálod is az önéletrajzodban és rögtön szimpatikusabb jelöltté fogsz válni.
Forrás: Photo by Peter Olexa from Pexels
Egyénileg elvégezhető tanfolyamok
A leendő munkahelyed nem amiatt várja el a tapasztalatot, mert csak az lehet jó dolgozó, aki már legalább 1-3 évet dolgozott, hanem mert olyan embert keres, akinek gyakorlati tapasztalata is van, nem csak elméleti.
A legtöbb hivatalos oktatás, az OKJ, az egyetemek gyakran keltenek olyan benyomást, mintha csak elméleti tudást vittél volna haza. Az előbbi pontokban ezt a tévhitet próbáltam ledönteni. Viszont, ha még mindig úgy érzed, hogy egyszerűen nem értékes az eddig megszerzett tapasztalatod, akkor kezd el tudatosan tapasztalatot építeni.
Jó példák erre az egyénileg elvégezhető tanfolyamok. Az interneten rengeteg olyan tanfolyam van, amit gyakorlati szakemberek tartanak és jóval több munkában is azonnal használható ismeretet adnak át. Sok ezek közül rövid, pár hét vagy hónap alatt befejezhető és ráadásul ingyenes!
Kezdj el körbenézni az olyan tanfolyamok között, amik érdekelnek téged és szakmába vágnak. Amint elvégeztél egyet, mehet is az önéletrajzodba!
Ezeket az oldalakat nyugodt szívvel ajánlom:
- Skillshare
- Udemy
- edX
- Coursera
- Harvard
- Springboard
- Google Workshop
- LinkedIn Learning Courses
- de a szakmáddal kapcsolatos oldalak egy része is biztosan indít saját kurzusokat. A neten rákeresve nagyon sok ingyenes vagy nagyon olcsó szakmába illő kurzust fogsz találni.
Önkénteskedés
Klasszikus példája a tapasztalatszerzésnek az önkénteskedés. Nem gondolom, hogy csak amiatt érdemes önkéntes programokon részt venni, hogy jól nézzen ki az önéletrajzodba. Viszont biztos, hogy plusz motiváló tényező lehet, ha a karriered építéséhez is hozzájárul az önkéntes munkád.
Gondolj bele, mennyit tudnánk segíteni, ha minden munkavállaló csak fél évet önkénteskedne munkába állás előtt.
Ha valamilyen konkrét terület, például az állatok vagy a természetvédelem érdekel, akkor érdemes rákeresni, hogy a közeledben milyen lehetőségek vannak. Emellett bármikor várja a jelentkezőket a Vöröskereszt, az UNICEF, a Bethesda vagy a Máltai szeretetszolgálat. Gyakran még a szakmai tudásodat is tudod itt hasznosítani! Ha szakmunkás vagy, akkor jól jöhet a szakmai ismereted, ha kommunikációval foglalkozol, lehet, hogy bevonnák az önkénteskedés hirdetésébe és még sorolhatnám.
Irreleváns tapasztalat
Sokan futnak bele abba a problémába, hogy a tanulmányaik alatt pincérkedtek, korrepetáltak, nyelvet tanítottak, pultoztak, futárkodtak vagy hasonlók. Aztán az oklevél megszerzése után bár rengeteg tapasztalatot tudnak felmutatni, egyik sem szakmai.
Viszont ez nem jelenti azt, hogy ne tanultál volna egy csomó szakmailag is értékes tudást ezekben a munkakörökben!
Ilyenkor kihagyhatod az önéletrajzodból, hogy mi is egy pultos vagy egy futás munkaköre, hiszen ezt a HR-es valószínűleg nagyon jól tudja. Helyette inkább hangsúlyozd azt, hogy hogyan lettél jobb ember és jobb munkavállaló a munkáidnak hála!
Ha például kasszáztál, akkor minden bizonnyal megtanultál felelősségteljes munkát precízen végezni. Vagy ha korrepetáltál, akkor nagyon türelmes vagy és jól összefoglalod az összetett információkat érthető módon. Bármit is dolgoztál korábban, biztos, hogy hozzád tett, mint ember és ha ezt hangsúlyozod, rögtön jó benyomást fogsz kelteni a jövőbeli munkaadód szemében.
Photo by Gustavo Fring from Pexels
Remélem, hogy az előző pontok hozzásegítettek ahhoz, hogy fel tudd turbózni az önéletrajzodat és meg tudd mutatni, miért is lehetsz értékes tagja egy vállalatnak!
Ha úgy érzed, másnak is hasznos lehet ez a cikk, küldd tovább!
Ha szeretnél hasonló tippeket olvasni, kövess Instagram-on!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.05.18. 18:57:15
Érdemes beletenni 3-4 kamu munkahelyet minden önéletrajzba.
A HR nem a CV tényeit nézi, hanem a jelentkező CV-író tudását.