Photo by Luizmedeirosph from Pexels

Kovács Anna olyan 23 éves fiatal, mint bármelyikünk. Kovács Anna is csak a családi fényképekből emlékszik az évezredfordulóra. Kovács Anna is csak a törikönyvből ismeri a 2008-as gazdasági válságot, hiszen szülei mindent megtettek, hogy ő ne érezzen meg belőle semmit. Kovács Anna is a hírekből követte a Brexitet. Kovács Anna is első sorból nézte a Bosszúállók utolsó részét a mozikban. És Kovács Anna is saját bőrén tapasztalta, milyen egy világjárvány kellős közepén félni, élni, túlélni.

A koronavírus első hulláma óta Anna két mérföldkövet is elért: lediplomázott és munkába állt. A munka pedig új felelősségekkel jár. Az egyik ilyen felelősség a kötelező testi egészségfejlesztés, amit a munkahelye ír elő. Ugyanis ha gyenge vagy, az immunrendszered is legyengül és könnyű áldozatává válasz a vírusoknak. Többnek is. Ott van a COVID-19, a COVID-20A és B, COVID-21A és B és C és D, COVID-22 és most a legújabb, COVID-22B, ami az első koronavírus európai megjelenésének második évfordulóján ütötte fel a fejét. 

Így hát nincs mit tenni, a reggel a mozgásé. Hogy friss levegőt és napfényt is lásson Anna, biciklire pattan és teker 40 percet a szomszéd falu melletti tó körül. Ilyen a vidéki élet. Az egymásba torkolló kis falvak között profin kialakított bicikliút hálózatot alakítottak ki fél éve, így könnyű dolga van.

Néha Anna eljátszik a gondolattal, hogy éppen munkába tart: hátán hátizsák, benne a laptopja, a pénztárcája, a beléptetőkártyája és a kulcsai. Fülében a Gorillaz új albuma szól. A bringáját a 14 emeletes irodaház biciklitárolójában hagyja és jól lelakatolja, két lakattal is. Legutóbbi is elég gyanús figurák nézegették az új bicajt, amikor otthagyta. Gyorsan becsekkol a bejáratnál, de így is csak a harmadik liftbe fér be, hogy feljusson a tizedikre – ilyen ez a reggeli csúcsidő, mindenki siet az irodába. Reggel kávé a munkatársakkal, gyors megbeszélés a csoportvezetővel és aztán beleveti magát a feladatokba. Csak akkor szakad ki onnan, amikor ideje elmenni az ebédért. Ma ebédszünetben kiugrik a sarki koreai étterembe Pho jellegű sülttésztáért. De csak elvitelre kéri, hogy aztán a kolléganőkkel ebédelhessen és megbeszélhessék ki merre járt a hétvégén.

Amikor Anna visszaér a falusi családi házba, ahol a szüleivel lakik, kiszakad az álomvilágból, amivel idáig játszott. Nem, nem eszik koreai étteremben ebédet, nem kávézgat a kollégákkal szünet gyanánt és még csak legkevésbé sem jár be a munkahelyére dolgozni. Azt is csak azért tudja, hogy a tizedik emeleten lenne az iroda, mert amikor a munkaeszközöket – laptop, telefon, papírok, tűzoltó készülék – átvette, akkor a szülei felvitték Budapestre. Szigorúan kocsival közlekedtek, majd a szülei az irodaházhoz legközelebbi parkolóházban kitették Őt és az autóban várták meg, amíg Anna átveszi a dolgait. Így volt a legbiztonságosabb.

Anna első munkahelye olyan, amiről talán korábban mindenki álmodozott: kötelező hóm ofisz, csakis otthonról. A belépéskor kapott egy 4 oldalas pdf dokumentumot, „Hogyan alakíts ki munkaállomást” néven, ezt követve rendezte be a dolgozósarkát a szobájában, fél méterre az ágyától. Főleg amiatt követett minden utasítást, mert a második hetén fényképet kellett küldenie az elkészült munkaállomásról.

Felszereltség: sarokasztal, laptop, plusz képernyő, kulccsal zárható fém fiókos kisszekrény és a tűzvédelmi szabályoknak megfelelően tűzoltó készülék a sarokban.  Az elektronikai eszközök billenő kapcsolós hosszabbítóba vannak dugva – szintén tűzvédelem, de akár környezetbarát innovációnak is lehetne hívni.

Bár elvileg nem lenne szabad keverni a magánéletet a munkával, Anna mégis tett egy-két kivételt, miután beadta a kötelező képet a munkaállomás hivatalos kinézetéről. A laptopja felett az általános iskolás kora óta meglévő parafa táblája lóg, erre gyűjtött régen emlékeket. Karszalagok fesztiválokról, mozi és színházjegyek a koronavírus előtti időkből. Egy fotókollázs, amit az egyetemi barátaitól kapott a digitális diplomaosztójára, ugyanis Anna csúszott egy félévet ezért a karantén alatt végzett a tanulmányaival, így neki sem valódi diplomaosztó, sem búcsúbuli nem jutott. Fénykép a mamával 2017 nyaráról. Anna nem látogathatta meg a mamát az utolsó napjain – a koronavírus legelső hullámában szállították kórházba szívrohammal és akkor még túl magas volt a fertőzésveszély és nagyon szigorúak a korlátozások, így senki sem mehetett elbúcsúzni a mamától.

Anna nem tudja, hogy ez vajon ideális helyzet-e a munkavégzésre, de az biztos, hogy biztonságos. Lényegében semmilyen fizikai kontaktban nincs a munkatársaival, mindent Skype-n és néha telefonon intéznek, de van Slack felületük is ahol munkahelyi és közvetlen témákban is beszélgethetnek. Annak kedvence az a csoport, ahova mindenki a saját háziállatairól küld képet. Állítólag a koronavírus előtt nem volt túl aktív ez a csoport, de az állandó otthonlét megtette a hatását és talán a háziállatok ennek a legnagyobb győztesei.

Anna egy globális multicégnél dolgozik. Amikor neki még diplomája sem volt, a koronavírus első megjelenésekor elrendelt távmunka alatt hamar kiderült, hogy így is mindent el lehet intézni. Sőt: sok kérdésben hatékonyabb is az otthoni munkavégzés. Persze ehhez nagyban hozzájárult az, hogy egy olyan multicégről beszélünk, ami profitált a koronavírusból. Így volt pénz arra, hogy kialakítsanak egy home office rendszert, mindenkinek megfelelő eszközöket és internetet biztosítsanak és foglalkozzanak a dolgozók mentális egészségével is.

Amikor elkezdték az országok 2020 nyarán feloldani a korlátozásokat, a cég az összes munkavállalót visszarendelte az irodákba a bürokratikus felügyelet folytatása miatt. Angliában, Franciaországban és Spanyolországban is sztárjk alakult ki, a dolgozók nem voltak hajlandók saját és családjuk egészséget kockáztatni. Két hétbe telt, de világszinten kiharcolták a dolgozók, hogy mindenki folytathassa a munkáját otthonról. Csak azok járnak be az irodákba akiknek nagyon muszáj. Döntési lehetőség nincs: a központ dönti el, hogy melyik munkakör indokolja a bent létet és melyik nem. Annáé nem indokolja.

Annát pont akkor vették fel, amikor már normalizálódott az új helyzet. A HR-es, aki interjúztatta akkor még esetlenül kezelte az egész Skype interjút. Azóta eltelt 1,5 év és amikor Anna a fizetésemelése miatt beszélt vele, már profin ment minden. A korábbi rendetlen konyhát, ami a háttérben volt leváltotta egy esztétikusan berendezett könyvespolc és Anna sem a saját gépe béna webkameráját használta, hanem a munkahelyi gép magas felbontású kameráját. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy összeszedett képet mutatott magáról és jó benyomást keltett. Meg is kapta a fizetésemelést.

Így telnek Anna mindennapjai. Otthonról, a „mamahotelből”, ahol ebédre anyukája nem koreai sülttésztát hanem székelykápszotát főz. Otthonról, ahol konditerem helyett a kertbe megy ki tornázni. Otthonról, ahol a munka utáni sörözés helyett a központilag megrendezett Skype meeting-et csúfolják „csapatépítésnek”. Nem rossz ez az egész, lehetne rosszabb, valószínűleg lehetne jobb is. De nem rossz ez sem, mert legalább biztonságos.